Húsz gyönyörű esküvői fotó 2016-ból – Az ISWP verseny győztes képei

posted in: Uncategorized | 0
A Hivatásos Esküvői Fotósok Nemzetközi Szövetsége (ISWP) évente négy alkalommal tart esküvői fotópályázatot tagjainak. Minden pályázaton húsz különböző kategóriát indítanak, így a negyedévente megtartott versenynek összesen 80 első helyezettje van egy évben.

 

Amikor arról beszélünk, hogy ’2016 Legjobb Esküvői Fotói’, akkor azt szó szerint kell venni. A pályázatokat azok az ISWP tagok zsűrizik, akik maguk is nyertek már díjat a korábbi versenyeken. A bírák az ISWP minimum követelményének megfelelnek, miszerint legalább 50 esküvőn fotóztak már, illetve a szövetség többi tagja is beválasztotta őket a szervezetben. Magyarul 16 világklasszis esküvői fotós (négy minden negyedévben) ítéli meg, hogy melyek a világ legjobb esküvői fotói a világ legjobb esküvői fotósaitól.

Ebben a válogatásban az általunk választott 20 kedvenc fotót gyűjtöttük ki, de a teljes sorozatot ezen a linken tudjátok megnézni. A képekre kattintva a fotóst és a helyszínt is megnézhetitek.

 

Fernando Lutterbach | Lutterbach Fotografia Autoral | Belo Horizonte, Minas Gerais, Brasil wedding photographer
Fernando Lutterbach | Lutterbach Fotografia Autoral | Belo Horizonte, Minas Gerais, Brasil wedding photographer

Lu Minifeel | Minifeel Photography | Taipei, Taiwan wedding photographer Kemran Shiraliev | Shiraliev photography | Moscow, Russia wedding photographer Leonardo Hudson | Luciana Alexandre Fotografia | Bahia,Brazil wedding photographer Anastasia Arrigo | Foto Arrigo | Zurich, Switzerland wedding photographer Pavel Kritchko | Pavel Kritchko Photography | Brussels, Belgium wedding photographer Hendra Lesmana | Cheese N Click Photography | Jakarta, Indonesia wedding photographer Nicola Tonolini | Nicola Tonolini Photographer | Pesaro, Italy wedding photographer Benjamin Brette | Benjamin Brette Bphoto.fr | Paris, France wedding photographer Rosita Lipari | Rosita Lipari | Sicilia, Italia wedding photographer Apresh Chavda | Apresh Chavda Photography | London, United Kingdom wedding photographer Gardères Sylvain | Gardères & Dohmen Photography | Biarritz, France wedding photographer Nunzio Bruno | Nunzio Bruno | Siracusa,Sicilia,Italia wedding photographer Claudine Grin | Claudine Grin Photography | Méré, yvelines France wedding photographer Nunzio Bruno | Nunzio Bruno | Siracusa,Sicilia,Italia wedding photographer Jesse van Kalmthout | Jesse van Kalmthout fotografie | Roosendaal, The Netherlands wedding photographer Daniel Moyer | Daniel Moyer Photography | Philadelphia, Pennsylvania wedding photographer Irina Skripnik | Irina Skripnik | Odessa, Ukraine wedding photographer Lanny Mann | Two Mann Studios | Canmore, Alberta wedding photographer Lotte Vlot | Lotte Marie Photography | Amsterdam, Netherlands wedding photographer